0
items
$0
Városi tipográfiák új élete – Interjú Simon Attila „Napszámossal”
Simon Attila, a Brand Bar ügyvezető igazgatója szabadidejében is a vizuális részletek megszállottja: városi tipográfiákat, különleges utcai számfeliratokat fényképez. Izgalmas hobbijáról a Márkamonitor magazin készített vele interjút, melyet most bővített változatban honlapunkon is elérhetővé teszünk.
Érintette már meg egy kukafelirat szépsége? Fel tudja idézni a reggeli busz járatszámának betűtípusát? Emlékszik-e a szomszéd postaládaszámának formájára?... Van, aki nem csak emlékszik, de jó eséllyel le is fotózta már. Simon Attilával különös szenvedélyéről, az urbánus számfeliratok gyűjtéséről beszélgettünk.
A Brand Bar cégvezetője és a KREA Design Iskola tanára vagy, a Facebookon mégis sokan úgy emlegetnek csak: „a Napszámos”. Városszerte gyűjtött számfotóidból minden nap az aktuális dátumot kollázsolod össze és osztod meg.
MM: Mi indított arra, hogy elkezd ezt a különleges naptárprojektet?
SA: 1990-ben, a diplomaévemben Bodor Ferenctől, az Iparművészeti Főiskola Tölgyfa Galériájának igazgatójától kaptam egy felkérést egy kiadvány megtervezésére. A kiadvány címe Portálok volt, és az Alsó Váci utca (ami akkor még nem volt sétáló utca) portáljait mutatta be. Ez volt az első éles kiadványtervezési feladatom. Imádtam. Egyedi címbetűket rajzoltam hozzá, akkor még tussal, csőtollal. Volt benne minden: kis Bauhaus, kis art deco, kis Neville Brody. Felmerült, hogy a projektnek lesz folytatása, és nekem rögtön elkezdett pörögni az agyam. Kitaláltam, hogy a következő kiadványnak házszámok legyenek az oldalszámai. Elkezdtem gyűjteni a házszámokat: amerre jártam, fotóztam őket. A kiadványból végül nem lett semmi, maga az alapötlet is egy totális tévedés volt. De a gyűjtögetés megmaradt.
Úgy húsz évvel később Kálmán Tünde és Halasi Zoli, egykori évfolyamtársaim elindítottak egy Facebook csoportot, a Tipo Budapestet, amiben a tagok izgalmas városképi feliratokat oszthattak meg. A közösség nagyon beindult, még most, 10 évvel később is aktív. Itt én is elkezdtem megosztani házszámaimat. Hogy legyen valami apropó is, minden nap egy olyan számot posztoltam, ahányadika aznap volt. Szerették a tagok, és egy ideig csináltam, de úgy másfél év után elmaradtam vele. Aztán 2018-ban egy hirtelen ötlettől vezérelve újrakezdtem az egészet. Az elv ugyanaz volt, de már nem csak házszámok, hanem mindenféle egyéb, közterületen fellelhető számok is bekerülhettek. 2019-ben bevezettem a négyes osztást, vagyis egy poszt már 4 képből áll össze: például 2019. 01. 01. egy 20-asból, egy 19-esből, és egy-egy 1-esből.
Idén változtattam a koncepción: szökőév van, ezért a napok évben elfoglalt sorszámát jelenítem meg. Így végre a nagyobb számjegyek is előkerülhetnek a gyűjteményemből.
Ez rengeteg szám, napi 4-5 fotó. Egyedül dolgozol?
Sok megosztásoknak köszönhetően sok gyűjtőtársam akadt az eltelt időben. Tavaly például 377 darab különböző 19-esre és 20-asra volt szükségem, hiszen az volt a szándékom, hogy ne ismétlődjenek a számok. Hadd említsem név szerint is azokat, akik ebben segítettek: Bujovszki Lilla, Damjanovich Kata, Domján Gábor, Faragó-Albu Abigél, Ganzler Orsolya, Hegedűs Gábor, Hunyadvári Szilvia, Jeremcsuk Edina, Kámvás Luca, Kondor Zóra, Köböl Vera, Molnár Vanda, Perlay Rezső, Radogna Edit, Radogna Melody, Riba Hilka, Szegedi-Maszák Blanka, Szuhai Cintia, Tóth Judit, Trojkó Ildikó, Veres Juli, Zubor Lajos. Nélkülük ennyi szám összegyűjtése még nekem is kihívás lett volna. Gyűjtőtársaimnak nagyon hálás vagyok, és név szerint is meg szoktam említeni őket posztokban.
Hogy készülnek az alkotások? Hol találod a számokat?
A számokat jártamban-keltemben mindenfelé találom. Folyamatosan gyűjtők, de néha csinálok „gyűjtőtúrákat” is. Néha a párommal, Judyval (Tóth Judit) közösen indulunk el. Egyszer például végigjártuk a Hűvösvölgyi utat: ő a páros oldalon, én a páratlanon mentem, aztán a szomszédos utcán vissza, és mindent lefotóztunk.
Az okostelefonok korában a gyűjtés lényegesen egyszerűbbé vált. Már magukat a kompozíciókat is egy telefonos alkalmazásban állítom össze, így sokkal gyorsabb, mint Photoshopban. Mivel már közel 28 ezer képem van, albumokba kell rendeznem őket, hogy átlássam és gyorsabb összeállíthassam az aktuális dátumokat.
A profilodat böngészve más izgalmas gyűjtéseket is találunk tőled. Városban talált textúrák, omladozó falak, szokatlan feliratok... A különféle kukákat bemutató mappád több, mint 100 képből áll. Honnan ez a gyűjtögetési megszállottság?
A főiskolai barátnőm, (azóta már a feleségem,) formatervezőnek tanult. A tervezői feladataikhoz mindig kellett gyűjtést csinálniuk, csak, mivel akkor még nem volt Pinterest, ezeket az anyagokat a gyakorlatban kellett összeszedni. Így kezdtük fotózni többek közt kukákat, buszmegállókat, padokat, hiszen ilyen objektumokat mind tervezniük kellett az iparos diákoknak. Csak mi úgy belejöttünk, hogy a feladat lezárultával sem hagytuk abba a gyűjtögetést, és még most, 30 év elteltével is csináljuk – persze azért elég változó elánnal. A mai napig rengeteg témába vágó papírképet és diát őrzünk, de a megfelelő minőségű kamerával felszerelt telefonok új lendületet adtak a gyűjtőszenvedélyünknek is.
“izgalmas látni, hogy egy ilyen hétköznapi tárgy megalkotása mennyi kreatív megoldásra sarkallja az egyes tervezőket”
Kukákból van talán a legnagyobb gyűjteményünk. A legtöbb ember bele sem gondol, hogy egy szimpla utcai kukának mennyi szempontnak kell megfelelnie. Könnyű legyen beledobni a szemet, de ne essen bele az eső; ha mégis beleesik, könnyen távozzon; ne ragadjon bele hulladék, de ne is essen ki belőle; könnyű legyen üríteni; egy égő csikk ne lobbantsa lángra... és a többi. (A legtöbb persze csak nagyon kevésnek felel meg. Gondoljunk csak a kukatüzekre, ilyet szerintem már mindenki látott.) Ezért izgalmas látni, hogy egy ilyen hétköznapi tárgy megalkotása mennyi kreatív megoldásra sarkallja az egyes tervezőket.
Egy ideje a képek mellé szöveget is írsz. Miért alakult így?
Szerettem volna megtámogatni a képeket valamivel. Először csak a névnapok megosztására gondoltam, hiszen a Facebook a születésnapokra figyelmeztet, de nekünk, magyaroknak a névnapok is fontosak. Gondoltam, ez egy praktikus információ lenne. Utána eszembe jutott, hogy még érdekesebb volna pár sorban megemlékezni az adott nap néhány fontos eseményéről is. Ahogy elkezdtem az anyagokat összeszedni, rájöttem, lehetne a naphoz kötődő emberekről részletesebb információt is adni... Ez nekem is jó, mert így a tudásomban meglévő esetleges hézagokat is betömködhetem. Így alakult ki a posztok végleges szerkezete: 3-4 életrajzi érdekesség az adott napon született vagy elhunyt személyekről, majd 4-6 egysoros érdekesség további emberekről, eseményekről.
Simon Attila galériái a Facebookon
Ez közel 1 oldal gépelt szöveget minden nap. Hogy tudsz ilyen mennyiségű rendszeres kontenttel előállni a mindennapi munkád mellett?
Természetesen alapanyagként igénybe veszek online adatforrásokat, mint a Wikipedia és bizonyos művészeti és design portálok. Az ő szövegeiket átdolgozom, időnként személyes meglátásokat is beépítek. Ha a grafikaszakma történetéről írok, tervezőként és tanárként a saját anyagaimra, előadásaimra is tudok támaszkodni. A napi témák kiválasztásában az olyan site-ok segítenek, mint például az onthisday.com.
“a szemem már teljesen ráállt a számokra és még akár tévézés közben a filmek hátterében is kiszúrom a jobbféle tipókat”
Egy darabig próbáltam előre dolgozni. Amikor 2019 januárjában elindítottam a projektet, másfél hónapnyi tartalommal voltam kész. Ez az előny májusra teljesen elolvadt, nyár óta pedig gyakorlatilag napról napra készülnek a posztok. Ez őszintén szólva iszonyatosan fárasztó, de egyben rendkívül izgalmas felfedezőút is.
Egyébként a szövegek előállításában is akadtak már társaim. Hunyadvári Szilvia, egykor iskolatársam felajánlotta, hogy átfutja és korrektúrázza a szövegeket. (Erre, gondolom, a kínosan sok helyesírási hibám ösztönözte.) Nagyon hálás vagyok neki az immár több mint egy éves kitartó segítségéért. Nem csak számos leégéstől óvott már meg, hanem többször ajánlott is a figyelmembe érdekes alkotókat, néhányukról írt is. Csóka Ernő barátom, egykori kollégám is besegített már. Néhányan akkor ajánlották segítségüket, mikor az idei folytatásért lobbiztak nálam. Ezzel alighanem élni is fogok, hiszen ez egy bevonó projekt az elejétől fogva.
Több, mint 700 napnyi számfotó után bizonyára teljesen ráállt a szemed a számokra. van valami speciális kötődésed éppen a számokhoz?
Igazából nincs, bár annak fényében, hogy létrehoztam egy olyan Facebook oldalt is, amelynek az a neve, hogy Place of 8, – ezen nyolcas számokat oszthatnak meg egymással a tagok, – talán kicsit furcsa ez a kijelentés. Az viszont tény, hogy a szemem már teljesen ráállt a számokra és még akár tévézés közben a filmek hátterében is kiszúrom a jobbféle tipókat (ilyen is bekerült már a napszámok sorába).
Számok után a legtöbb képed az „urban absztrakt expresszionizmus”, vagy ahogy te hívod: „aszfalt-expresszionizmus” kategóriába sorolható. ez mi és hogy találtál rá erre műfajra?
Ezeket eredetileg későbbi alkotások alapanyagaként kezdtem gyűjteni. Készültek is ilyen gyűjtések alapján munkáim Illusztrátorban és Photoshopban is. De persze nem a technika volt a lényeg, hanem a hangulati kifejezőerő.
Gyűjtesz, fotózol, szerkesztesz, oktató posztokat írsz – te magad miként tekintesz magadra?
Jó ideig a „tervező” titulust használtam. Ez gyakorlatilag a designer megfelelője. A tervező után nálam nem állt semmi: nem voltam tervezőgrafikus, és semmiképpen sem fogadtam el a „művész” szót, mert ennél lényegesen analitikusabbnak gondolom a hozzáállásomat.
“Két eltérő én él bennem (...): egy analitikus, tervezői gondolkodású én, és egy kísérletezésre, a világ apró részleteire nyitott, a benyomásokat megélni igyekvő expresszív én. (...) Azt hiszem, a valóban jó tervezői tevékenységnek mind a két oldalból integrálnia kell valamit.”
Valójában két eltérő én él bennem szimbiotikus skizofréniában. Egy analitikus, tervezői gondolkodású én, és egy kísérletezésre, a világ apró részleteire nyitott, a benyomásokat megélni igyekvő expresszív én. E kettő nyilvánul meg az oktatói tevékenységemben is. Egyfelől tanítok tervezéselméleti tárgyakat, amelyek módszertanokról, folyamatokról, kutatási eredmények tervezői munkába történő beépítéséről szólnak. Másrészt viszont oktatok szabadabb feladatokat is, melyek célja, hogy a diákok a kísérletezés révén félelem nélkül álljanak a tervezésre váró üres felületekhez. Ráérezzenek például egy könyv, mint tárgy dimenzióira, és mindezt egy élvezetes, spontán momentumokat is tartalmazó folyamat során tegyék. Azt hiszem, a valóban jó tervezői tevékenységnek mind a két oldalból integrálnia kell valamit.
A környezetünkben talált „készek” beemelése, remixelése a művészet szférájába hosszú hagyományra tekint. Hatottak ezek a Napszámos projektre?
Én a modern művészettel gyakorlatilag már csak felnőttként kerültem közelebbi viszonyba. Ugyan már a középiskolában is grafikusnak tanultam, az az intézmény, ha szakmailag jól fel is készített, vállaltan konzervatív szemléletű volt. Persze a rajzolásra, a tipográfiára, a mesterségbeli tudás finomságaira a viszonylag szerény körülmények ellenére is megtanítottak minket, és ez a tudás felbecsülhetetlen értéknek bizonyult később. De egyetlen kivétel a konzervatív szemlélet alól a grafikatanárunk, Pölös Endre volt, akinek vélhetően a pop-art lehetett a fiatalkori meghatározó élménye, és ezt igyekezett átadni nekünk. Akkor mi ezt szerintem nem is értettük pontosan. Belegondolva viszont a pop-art gesztusába teljesen illeszkedik az én mostani gyűjtögető, integráló, a hétköznapi dolgok iránt fogékony megközelítésem.
Az orosz konstruktivisták és a minimal art már főiskolai élményeim, a Malevics Projekt és az Urban Minimal gyűjteményeim ezekre reflektálnak.
Az amerikai absztrakt expresszionizmus pedig, ami a Wall Street és az Aszfalt Expresszionizmus sorozataimat inspirálta, már főiskola utáni hatás. Ezeket eredetileg későbbi munkák alapanyagának szántam, de aztán rájöttem, hogy némi beavatkozással (kontrasztok, színintenzitás beállítása) már kész kis műalkotások. Persze csak ha nem vesszük túl komolyan. Ezeket az Instagramon is megosztom.
Nem gondoltál még arra, hogy valahogy pénzzé tedd a Napszámos projektet?
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem, de mások is rákérdeztek már. Könyvecske, naptár, plakát, weboldal gondolata is felvetődött. Jó lenne például egy olyan számlálós oldalt létrehozni, amin folyamatosan pörögnek a gyűjtött számok; az év, hónap, nap, óra, perc és másodperc, mint egy villanyórán. Szóba került egy 12 kötetes négyzet alakú könyvsorozatocska is. Egy hónap egy könyv, egy nap pedig egy oldalpár lehetne. Az egyik oldalon a számkompozíció, a másikon a szöveges tartalom. De ez még biztosan odébb van, mert a szövegek minőségéről egyelőre úgy érzem, hogy a közösségi médiában elmegy, de nyomtatásban való megjelenéshez még kevés.
Akárhogy nézzük is, nagyon időigényes hobbit választottál. Mi motivált, hogy idén is folytasd a sorozatot?
Annyian kapacitáltak, (egyesek függőségre hivatkoztak!), hogy a folytatás mellett döntöttem. Az energiaráfordításból viszont igen, muszáj volt visszavennem. Tanítok, van egy cégem; felelősséggel tartozom a kollégáimért, a diákjaimért, nem utolsó sorban a családomért. Van egy gyűjtemény, amire támaszkodni tudok. Tavaly is sok szöveges témám kimaradt a limitált hely miatt, így idén rövidebb tartalom mellett döntöttem, naponta 3-3 témát hozok le. Törekszem rá, hogy minden nap legyen legalább egy új történet. Néha ez nem fér bele az időmbe, néha meg mindhárom téma teljesen új. Olyan is megesik, hogy több téma kerül be, mert nem tudok lemondani egyikről sem.
Ezek szerint elégedett vagy a munkád fogadtatásával.
Nem állítom, hogy túl sok lájkot kapok, de nem is ez volt a cél. Van néhány lelkes követője a projektnek, akiktől rendszeresen kapok egy-egy jó szót, és ezekért nagyon hálás vagyok. Ez mindig erőt ad a folytatáshoz.
Attila gyűjteményeit Facebookon és az Instagramon is ajánljuk követni a lenyűgöző színek és textúrák szerelmeseinek.
Az interjú rövidített változata a Márkamonitor 2020/1. számában jelent meg.